Az Európai Unió irányelvei az egységes belső piac létrehozására magával hozták az energiaszektor liberalizálását Magyarországon is. A liberalizáció három lépcsőben, fokozatosan valósul meg:
A folyamat első lépcsőjeként 2003. január 1-jén hatályba lépett a villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvény és további új jogszabályok (kormányrendeletek, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendeletei), melyek megteremtették a jogi feltételeket a villamosenergia-kereskedelem liberalizációjának elindításához. Az első fázisban az évi 6,5 GWh-nál több villamos energiát felhasználó fogyasztóknak (ún. feljogosított fogyasztók) volt lehetőségük a versenypiacon beszerezni a villamos energiát.
Ezzel kettős piac alakult ki hazánkban: a közüzemi és a versenypiac.
A közüzemi ellátásban a fogyasztók egységesített feltételekkel szerződnek, és hatósági áras tarifacsoportok szerint számolnak el fogyasztásuk után, míg a versenypiaci fogyasztók szabadon megállapodhattak egymással abban, hogy milyen feltételekkel kívánnak szerződni.
A 107/2004.(IV. 27.) számú kormányrendelettel módosított, 181/2002.(VIII. 23.) számú kormányrendelet bővítette a feljogosított fogyasztók körét. Ez alapján 2004. június 1-jétől egy meghatározott fogyasztási helyen bármely nem lakossági fogyasztó feljogosított fogyasztóvá válhatott.
Az új 2007. évi LXXXVI. törvény alapján 2008. január 1-jétől a lakossági fogyasztók köre is jogosult a versenypiacra lépni.
A törvény azonban további változásokat is hozott a villamos energia piac működésében. Az eddigi közüzemi szektort felváltotta az ún. egyetemes szolgáltatás, amelynek jogosultsági körébe tartozik egyrészt minden lakossági fogyasztó, másrészt azon kisfeszültségen vételező nem lakossági fogyasztók, melyek összes felhasználási helyük tekintetében együttesen nem haladják meg a 3 x50 A csatlakozási teljesítményt.
Ez az érték a VET módosítása után 2009. január 1-vel 3x63 Amperra változott.
Piaci szereplők
Egyetemes Szolgáltató (Egyetemes Szolgáltatói Engedélyes): A lakossági fogyasztók teljes, ill. az üzleti felhasználók meghatározott körének (3x63 A csatlakozási teljesítményig) nyújt villamos energiát a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott árakon.
Elosztói Engedélyes: A Magyar Energia Hivatal által kiadott engedély alapján területi szolgáltatási jogkörrel és kötelezettséggel felruházott jogi személyiség, aki a hálózatok fejlesztését, üzemeltetését, karbantartását és a villamos energia elosztását végzi. Feladata a villamosenergia előírt minőségben és hatóságilag meghatározott díjak (rendszerhasználati díjak) fejében történő eljuttatása a fogyasztók csatlakozási pontjára, illetve az átadott energia mérése.
Feljogosított fogyasztó: Az a fogyasztó, aki a számára szükséges villamos energiát a korábbi közüzemi szerződése felmondása után, az egyetemes szolgáltatásra való jogosulatlansága miatt a versenypiacról szerzi be.
Kereskedő: A MEH-től villamos energia kereskedelemre vonatkozó működési engedéllyel rendelkezik, jogosult villamos energiát üzletszerűen vásárolni és értékesíteni, emellett a villamosenergia-értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatásokat közvetíteni.
Lakossági fogyasztó: Az a felhasználó, aki saját háztartása - egy felhasználási helyet képező, lakás céljára használt lakóépület, lakás, üdülő vagy hétvégi ház, továbbá lakossági célra használt garázs - fogyasztása céljára vásárol villamos energiát a villamos energia vételezésére megkötött szerződés alapján, és az így vásárolt villamos energiával nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet.
Rendszerirányító: Gondoskodik a magyar villamos energia rendszer megbízható, hatékony és biztonságos irányításáról, a szükséges tartalékokról az erőművekben és a hálózaton. Biztosítja a villamosenergia-piac zavartalan működését, további bővítését, az egyenlő hozzáférést a rendszerhasználók számára. Elkészíti a hálózatfejlesztési stratégiát és javaslatot tesz az erőműpark fejlesztésére.
Termelői Engedélyes: Aki villamos energia termelői működési engedéllyel vagy kiserőművi összevont engedéllyel rendelkezik.